A konferencia szervezése során a MONA arra törekedett, hogy a meghívottak között elsősorban a Magyarországon működő civil társadalmi szervezetek képviselői kapjanak nagy számban helyet, valamint ott legyenek mindazok a parlamenti képviselők pártállástól függetlenül, akik érdeklődést és affinitást mutatnak a szociális kérdések iránt. A MONA együttgondolkodásra hívta fel a résztvevőket azért, hogy a különféle nézetek, vélemények ütköztetésével újfajta élet-stratégiákat dolgozzanak ki. Természetesen jelen volt az írott és elektronikus sajtó képviselői is, hogy széles nyilvánosságot kapjon a konferencia. A konferencia első felében Dr. Bokros Lajos, pénzügyminiszter tartott vitaindító előadást, mely szenvedélyes hangú vitát váltott ki. Ezt követte az 'opponensi' véleménynyilvánítás Dr. Pusztai Erzsébet MDF-es parlamenti képviselőnő hozzászólása, és végül a szociológus szakértő párt-semleges helyzetértékelése Dr. Krémer Balázs, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa személyében. Az ebédszünetben kötetlen sajtóbeszélgetésre került sor, melyen a MONA kuratóriumának tagjai tájékoztatták az újságírókat az Alapítvány addigi munkájáról és jövőbeni terveiről. Ezután Dr. Csehák Judit (az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke), Orsós Éva (Fővárosi Önkormányzat) és Acsády Judit (Feminista Hálózat) tartott további vitaindító előadást, melyet eszmecsere követett. A konferencia Dr. Kóródi Mária zárszavával ért véget. |